Banner készítés ingyen – Hogyan lehetséges?

Banner készítés ingyen

A technika fejlődésével mára annyi hasznos és egyszerű program terjeng a világhálón, hogy a banner készítés ingyen is megoldható. Egy egyszerűbb banner elkészítéséhez a legtöbb, amit bele kell fektetned az csak az időd és az energiád.

Először is: miért jó a banner hirdetés?

Egy PR cikk vagy szöveges hirdetés feladás esetén az elérés általában sokkal kevesebb, mint egy banner hirdetés esetében. Ez teljesen normális, hiszen a bannerek adott esetben sokkal több helyen kerülnek ki és a tartalom megnyitása nélkül is láthatóak.

Ezen felül pedig vonzzák a szemet! Egy jól elkészített banner figyelemfelkeltő és arra sarkall, hogy megnyisd! Bár sok esetben az is igaz, hogy míg egy PR cikk biztosan a célközönségedet éri el, addig egy banner sok olyan látogatót is vonz, akik sosem fognak nálad vásárolni.

A bannerekre sokszor az is rákattint, aki egyébként nem szeretne. Számos oldal ugyanis trükközik a bannerek kihelyezésével, például jó szorosan ráhúzza a cikkre. Létezik olyan banner is, amelynek a jobb felső sarkába „x” jelet csempésznek, azonban ha rákattintasz, akkor nem bezárul a hirdetés – mint ahogy azt a windowsnál megszokhattad –, hanem megnyitja új lapon a hirdető oldalát.

Banner készítés ingyen

Banner készítés ingyen – videók segítségével

Nem kell sokat böngészned az interneten, hogy olyan hasznos videót találj, amelyben lépésről lépésre bemutatják, hogy hogyan tudsz elkészíteni egy egyszerű bannert. Ha magyar nyelven nem is találod meg a megfelelő videó anyagot, idegen nyelven biztosan sikered lesz!

Ezek a videók akkor is érthetőek, ha nem érted a szöveget, mert végig a szerkesztő monitorját látod. Így probléma nélkül végigkövetheted és akár párhuzamosan vele együtt készítheted el saját banneredet.

Ingyen banner készítő programok

Egy saját banner elkészítéséhez mindenképpen szükséged lesz valamilyen képszerkesztő programra. Mielőtt belekezdenél a banner készítésbe, mindenképpen tervezd meg, hogy pontosan mekkora méretűt szeretnél, utólag ugyanis már nem fogod tudni módosítani a kész munkád!

A fizetős programokat se zárd ki a keresgélés során, hiszen ha csupán egyetlen alkalommal szeretnéd használni, akkor a próba verzió éppen elegendő lesz számodra.

Banner készítés ingyen

Egyébként számos ingyenes program is kering az interneten, ami kitűnően alkalmas a feladatra. Hátrányuk nincsen, egyszerűen csak régiek és már annyian jutottak hozzá, hogy nem lenne érdemes a szoftverért pénzt kérniük.

Illetve léteznek olyan szoftverek is, amelyek online is elérhetőektöbbek között a Photoshop is ilyen. Ezeknek az a hátrányuk, hogy ha esetleg megszakad az internetkapcsolat vagy lefagy a géped vagy jön egy áramszünet, akkor a munkád bizony elveszett. Másfelől ezek általában butított változatok, tekintettel arra is, hogy ha túl sok minden lenne benne, akkor egyszerűen be se tudnád rendesen tölteni a lapot.

Vannak egyszerű kifejezetten ingyen banner készítésre alkalmas programok, amelyek beépített sablonokkal vannak ellátva. Ezeknek a hátránya, hogy valóban nagyon egyszerűek, a design változtatásba pedig csak minimálisan tudsz beleavatkozni, legtöbbször egyedül a szöveget tudod átírni rajtuk.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*